| SZŰZ MÁRIA ÜZENETE |
Szent útra indulunk mi ketten ‒ a csoda csendjében. Angyalok vidám éneke visszhangzik lelkünk minden szegletében. Szívünk megremeg és meghatottság könnyei gyűlnek szemünkbe. Krisztus születik. Milyen magasztos pillanat ez, milyen felérhetetlen csoda.
Veled megyek az úton. Rám pillantasz úgy, ahogy még sosem tetted eddig. Szívem és testem felfedi előtted titkát. Boldog mosoly árad szét arcodon, ahogy tekinteted szívem drága gyümölcsén nyugszik. Krisztust hordozom magamban. Térdre borulsz és átöleled Istentől kapott drága kincseidet. Angyalok szállnak körénk, imájukkal és csendjükkel szentelve meg a teret. A boldogság első percei ezek.
„Gyere!” – szólok lágyan és kezedet fogva tovább haladunk magasztos utunkon.
„Hogyan történhet meg mindez?” – tűnődsz boldog mosollyal és kimondatlan kérdésed szívemre száll.
Képek, hangok, színek jelennek meg előtted ‒ emlékek villanásai. Minden lépés előtűnik a feledés csendjéből, hálával töltve el lelkedet. Tudod és érzed, hogy minden egyes lépésedre szükség volt ahhoz, hogy most itt állhass mellettem. Minden mosoly és minden könnycsepp szent utadat szolgálta. Lágy megértéssé válik benned a tudás és szíved hálája csodálatos illattal száll Isten felé. Minden mosolyt és minden könnycseppet megcsókolsz, és engeded, hogy lágyan visszahulljanak a csendbe, ahonnan előbújtak.
Igen, minden tapasztalat, minden egyes áldott ember téged segített, drága gyermek. Hiszen hogyan is adhatna neked bármit is Isten, ami nem szeretet? Megértő fény borul emlékeidre és angyalok glóriája jelenik meg életed minden egyes szereplője felett. Néha kemény szikláknak érzékelted őket, akik megállásra késztettek és fájdalmat okoztak keménységükkel. Néha talán édes gyümölcsnek láttál néhány kedves embert, akik megállásra késztettek ugyan, de édességüktől boldogabb lett a szíved. Most megpillantod fejük felett a glóriát és hálás szívvel veszed észre, hogy mind-mind azon igyekezett öntudatlanul, hogy a mennybe vezető lépcsőidet építse.
Mily fölséges az Isten, mily csodát készít számodra! Hálád, mely örömteli szívedből reppen fel, az angyalok szárnyain hordoz téged. Meghatottan ölelsz át és most kezedet a bennem nyugvó csodára teszem. Érezd, hogy örvendezik bennem Krisztus!
Már gyengülnek lábaid ettől a nagy boldogságtól, de még tovább megyünk. Boldogan – kéz a kézben.
„Ki vagyok én?” – gondolod magadban. „Hogyan érhet ekkora megtiszteltetés? Én, a kicsinyke hogyan lehetek itt veled?” – tűnődsz könnyes szemmel. Parányi porszemnek érzed magad a csoda közelségében. Lágyan ölel át a csend, ahogy emberséged gondolatai és érzései lehullanak rólad. Már nem kísért a múlt, nem hívogat a jövő. Itt vagy – a mostban. Ez a ragyogó pillanat fénnyel hinti szíved és elméd minden rejtett szegletét.
Még mindig fogom a kezed és most látod csak, hogy megváltozott minden körülötted. Angyalok szárnysuhogását hallod, pásztorok halk léptei visszhangoznak a csendben, és királyok alázatos méltósága tűnik eléd lágyan. Ünnepbe öltözik a csend.
Egyetlen röpke pillanatra felreppensz velem az angyalok szárnyán, hogy megláthasd a készülő csoda minden mozzanatát. Égen és Földön minden teremtmény hófehérbe öltözik, és örömteli, meghatott szívvel készül az ünnepre. Mily kevesek is a szavak, hogy átadjuk mindazt a szépséget és jóságot, amit megpillantunk együtt. Nincs egyetlen lélek sem, egyetlen apró fűszál sem, ami ne remegne meg ettől a felfoghatatlan csodától. A teremtés teljes egésze fénybe borul és mind-mind a mennyei barlangba siet, hogy megpillanthassa és befogadhassa a megérthetetlen csodát. Egyetlen teremtmény sem marad ki e lázas és meghatott készülődésből.
Ahogy egyre és egyre közelebb érünk, talán már nem is a lábaid visznek, talán már szárnyaid vannak, amelyek puhán és felségesen repítenek a csendben. Abban a csendben, ami zenévé ért benned. Ismerős dallam hangzik fel, ami kimondhatatlan örömmel hinti lelked. Lázasan gondolkozol, honnan is ismerheted ezt a zenét. Mintha hallottad volna már. De már tovább is reppennek gondolataid, ahogy megpillantod a messze távolban a mennyei barlangot. A betlehemi csillag ragyogó fénye nyugszik a végtelen égbolton.
Most új erővel telnek meg lábaid, hogy minél hamarabb megpillanthasd Őt, az áldott gyermeket, a felfoghatatlan csodát, Isten kimondhatatlan ajándékát.
Életed minden egyes lépcsőfoka betöltötte a célját, hogy itt lehess. Múlt és jövő olvadt össze a most csendjében és minden emberi tisztán, üresen és készen áll benned, hogy befogadhasd a csodát.
Már az utat sem látod és egyetlen láthatatlan pillanatra eltűnök a szemed elől, hogy boldogan pillanthass meg újra a mennyei barlangban. Angyalok ölelnek körbe és lágyan a barlang bejáratához vezetnek.
Egy pillanatra megpillantod magadat bennük. Hófehéren, szépen, és angyali lélekkel akarsz belépni a csoda szentélyébe.
Pásztorok és királyok meghatott csendje leng a lágy szellőben és a természet puha lehelete megérinti lelkedet.
Újra felcsendül az oly ismerős zene. Lágy és erőteljes egyszerre. Csend és zene. Fény és hang. Engeded, hogy elárassza teljes valódat. „Kívülről jön? Vagy talán belülről? Mikor hallottam először?” – merengsz el ismét és angyalok boldogsága járja át lelkedet.
Magadtól belépni sem tudsz a csoda szentélyébe. Angyalok gyengéd szárnya a mennyei barlang közepébe repít.
„Itt vagyok, gyere!” – szólok hozzád ismét újra és most megpillantasz magad előtt. Meghatottság és boldogság hullámzik át lelkeden, ahogy rám nézel.
„Milyen tündöklően szép vagy!” – mondod újra és most fénylő arcomat látva, megérinteni sem mersz. Elragadtatott gyönyörűséggel nézed arcomat időtlen időkig.
„Nézd!” – szólítalak lágyan. „Krisztus születik.”
Most, csak most ebben a szent pillanatban vagy képes megpillantani Krisztust a karjaimban.
A megértés lágy fénye szíveden leng. Most látod csak, hogy az Anya és a Fiú egy szív. Mária és Jézus egy szív. Az egy szív az, ami most hív téged. Az egyetlen szív, Isten Szíve.
„Krisztus születik!” – ismétled újra, ahogy tekintetedet Jézuson pihenteted. Olyan édes és bájos, olyan gyengéden simogat a fénye, mint a tavaszi cirógató szellő. Fenséges béke árad lényéből, ami az egész világmindenséget magába öleli.
„Krisztus születik!” – visszhangzik minden egyes szívdobbanásban, az élet minden egyes leheletében.
„Krisztus születik!” – visszhangozzák örömmel a fák, a virágok és a teremtés egésze.
„Krisztus születik!” – harsogják a kirobbanó erővel feltörő forrás vízcseppjei.
„Krisztus születik!” – suttogják tündökölve a szivárvány színei.
„Krisztus születik!” – hinti fényét az áldott nap minden egyes teremtett lényre.
A csoda kellős közepén vagy. Meghatott könnyeidtől alig látod a boldogságos anyát és a kisdedet.
A lágyságban van az erő – hangzanak benned szavaim. A gyengéd szeretet az, ami Isten erejét hordozza. A gyengéd szeretet az, ami megteremtett téged és az egész gyönyörűséges világot. A gyengéd szeretet az, ami életben tart és amit most megpillantasz.
„Gyere!” – suttogom lágyan, hívogatóan. Mellém ülsz a csoda szívében és én karjaidra helyezem Krisztust. Krisztust, akit a világnak adok. Krisztust, akinek a csodája a te szívedben tárul fel.
„Krisztus születik!” – suttogom neked lágyan, ami oly erővel tölti be lelkedet, hogy megnyílnak szemeid és szíved boldogan fogadja be a csodát.
„Krisztus születik!” – ismétled meghatottan, mint egy imát és szíved boldogan elmerül a csoda csendjében.
Egyetlen röpke, szent pillanatra megáll az élet. Egyetlen röpke pillanatra megérzed a két szívdobbanás között ragyogó csendet. Egyetlen apró pillanatra, megértéssé érik benned a tudás. Egyetlen leheletnyi pillanatra felismered azt az édes zenét. Az idő remegve adja át ezt az egyetlen megszentelt pillanatot az időtlennek, és csoda illata lengi be szívedet. A parányi sejtés, a röpke pillanat végtelen és boldogító csodává ért a szívedben.
„Krisztus születik!” – mondod boldog mosollyal az arcodon és szíved békésen pihen az egyetlen szívben.
„Krisztus születik!” – suttogod ismét és szívedhez szorítod kincsedet. Már tudod, hogy soha senki nem veheti el szívedből ezt a csodát. Krisztus megszületett a lelkedben.
