| SZŰZ MÁRIA ÜZENETE |
Szépséges új születik, drága szívem, a tudatosság egy újabb szakaszába érve. Mily csodálatos vagy, mily gyönyörködtető léted. Engedd, hogy benned táncoljon az Isten. Van benned egy gát öntudatlanul, amit nem vettél még észre, és hol egyik, hol másik oldalára repít ugyanannak az egynek. Vagy a szív vagy az elme pillanatnyi valóságából éled az életedet.
A szív és az elme önmagában, egymás nélkül barangolva mindig eltévednek. Kettő kell ahhoz, hogy valami új szülessen. A kettő az, ami kivezet ebből. A kettő, aki egy immár. A szív és az elme csak együtt, teljesen egymásba fonódva képesek utat mutatni. Mert kell még neked az útmutatás, kell egy iránytű a Földön.
Mit tehetsz a szív és az elme egységéért? Lásd meg, hogy egyek. Nem kell eggyé válniuk, mert mindig is egyként léteztek. Két síkban gondolkozol róluk, hol az egyik oldalról nézed, hol a másikról. Ha felemelkednél eddigi nézőpontodról, megláthatnád, hogy mindig is egyek voltak, de te hol az egyik, hol a másik oldalról nézted, mert még nem tudtad hogyan kell felülről nézni. Most felemelkedsz. Maga a mozdulat már mindent más perspektívába helyez. Semmi nem változott meg menet közben, te sem, csak a nézőpontod lett más. Kissé eltávolodva az eddigi oldalakról, egy új távlat nyílik meg előtted. Megpillantod a bölcs szívet. Nem adunk neki új szót, mert a bölcs szó jelenléte az elmére utal, a szív pedig önmaga erejénél fogva vezet.
A bölcs szív. Az új valóság ‒ neked, most ebben a pillanatban. Ez mindig is így volt, de észlelésed torzult volt eddig. Semmi mást nem kell tennünk, mint újabb és újabb nézőpontokra helyezkedni, hogy a boldogító valóságot egyre teljesebben lásd.
A bölcs szív. Szereted a szavak rezgését ‒ együtt is, külön is. Lásd meg a bölcsesség szív nélkül nem elérhető. A szív bölcsesség nélkül színes hangok kavalkádja lesz. Soha nem is léteztek külön. Olyan csodálatos összefonódásban léteznek, hogy egyik sem élhet a másik nélkül. Mint a levegő, úgy kellenek egymásnak. Mindig egy körben mozognak, szüntelenül mutatva az utat.
De hogyan érezheted meg vezetésük erejét?
Először is tudnod kell, hogy egyek. Magadba kell szívni a szavak erejét és illatát. Engedned kell, hogy a tudás megpihenjen a szívedben. Engedned kell, hogy a gondolatok átjárják szívedet és az érzéseid az elmédet. A jelen valóság mögé kell, hogy pillants. Érezned kell a gondolatok színét és illatát. Amikor felbukkan egy gondolat az elmédben, megjelenik a szív, hogy ő is elolvassa. Engeded, hogy a gondolatok leszálljanak a szívedbe. Ha egy érzés jelenik meg a szívedben, azt felviszed elmédbe, hogy a bölcsesség ruháját magára ölthesse. Egy örökös körforgásban, egy szépséges táncban vannak. Egyszerre jelennek meg, hiszen egy táncot alkot a kettő, de ezt még nem látod és nem érzed. Át kell itatni az elmét a szívvel, a szívet az elmével és belépni az egyetlen bölcs szív valóságába.
Talán túlságosan elrugaszkodottnak érzed ezt a távlatot, ezért egy kicsit közelebb hozom. Vegyünk egy gondolatot. Azt mondom neked: Isten a szeretet. Igyekszel megragadni a gondolatot, amely saját erejénél és lendületénél fogva tovább pörög benned, de már torzul kissé, mert az elme nem képes arra, hogy a valóság teljességét felfogja.
Amint kimondtam neked a szavakat, szívedben azonnal megjelentek az érzések, csak nem tudatosítottad, mert az elme szerepe világotokban nagyon felerősítve van jelen. A szív érzésekre fordítja le a mondatot, amely azonnal megjelenik az elmében is, de az érzések világát az elme azonnal láthatóvá, tapinthatóvá akarja tenni, hogy megfogható legyen számára. Így jön létre egy mentális kép színekkel, az elme és a szív közös erőfeszítésének az eredményeképpen. Ez nem az igazságot képviseli, de nagyon fontos fázis. Formát akarsz adni a formanélkülinek. Jelen szakaszban szükséged van rá.
Ám ha elrugaszkodunk az eddig megtapasztaltaktól, akkor egy új távlat nyílik meg. Azt mondom neked: Isten a szeretet. Most mélyen magadba szívod a szavak illatát és színét. Az elméd meg akar állítani, mondva, hogy a szavaknak nincs illata és színe. De te továbbmész, mert tudod, hogy ez kivezet egy új érzékelésbe. Engeded, hogy az elméd lágyan ismételgesse a szavakat: Isten a szeretet. Vágyad arra irányul, hogy megérezd a szavak ízét. Az elméd már nem szól bele, mert adtál neki feladatot, hiszen ismételgeti a szavakat. Próbálod megragadni a szavak ízét, illatát, színét és zenéjét. Ha az elme közbe akar lépni, csak szelíden ismételteted vele a szavakat. Ezzel megnyílik számodra a bölcs szív valósága. Átmosod a szavakat a szívedben. Egy ütemre mozdul immár a szív és az elme, és boldogan járják táncukat. Hihetetlen boldogságba repítenek, mert végre felszabadultak és azt tehetik, amire rendeltetve vannak.
Együtt lüktet benned a szív és az elme, együtt veszik a levegőt, egyetlen mozdulattá váltak benned ketten. Egyik sem létezik a másik nélkül ‒ összefonódtak egy boldogító táncban. Egy új világba visznek.
Most kissé belemerülünk a csendbe, és engeded, hogy a bölcs szív vezessen. Lágyan ismételgeted: Isten a szeretet. Beszívod magadba a szavakat, megérezve ízüket, színüket, illatukat, zenéjüket. Nem vársz semmi újat. Nem vársz semmilyen tapasztalatot. Csak lágyan átadod magad ennek a táncnak, ennek a hullámzásnak. Maradj meg kissé benne.
Olyan egyszerű és szépséges ez a meditáció, ez az ima, mint a levegővétel csodálatos tánca, ritmusa, hullámzása. Nem tudsz szavakat adni ennek a tapasztalatnak, mert ez az érzékek és a gondolatok körén túlra visz. Csak légy ott és pihenj meg benne, hogy tested-lelked feltöltődjön a szeretet leheletétől.
Egy idő után érzékelhetővé válik számodra ez az állapot, amely olyan mintha egy másik frekvenciára lépnél át. Belelépsz a puha illatos csendbe angyalszárnyakon – könnyű, fénylő és mosolygós.
