| SZŰZ MÁRIA ÜZENETE |
Lágyan hull az eső, frissítő cseppjeit hintve az ébredő világra, és mi itt vagyunk együtt, szépséges lélek, hallgatva megnyugtató zenéjüket.
Mosolyogva adod át magad a pillanatnak. Most nem vágysz napot, szelet, tegnapot, holnapot. Átadod magad a jelennek, elfogadva az esőt a maga zenéjével és illatával.
Ha most esnie kell, lágyan elfogadod, hogy esik. Nem akarod elküldeni, siettetni, megváltoztatni. Hagyod, hogy az legyen, ami lenni akar.
Ráhangolódsz a lényére. Belebújsz az esőcseppbe, a felhőbe. Egyetlen igent, a lét tiszta erejét sugározza rád.
Elméd rossz esős napokat emleget, amikor fájt az eső. Újra átérzed a szív minden bánatát, és engeded, hogy a régmúlt fájdalmat körbeölelje éned békéje és igenje.
Igen, megtörténnek dolgok, amelyeknek nem örülsz. Hűségesen őrzöd emlékeidet, amelyek lelkedet, testedet sértik. Igent mondasz rájuk, a tehetetlenség kényszerítő igenjét. Az akaratod igenjét, amelyben a szíved még nincs benne. Magadra kényszeríted az elfogadást, hiszen mi értelme lenne szembemenni a világgal.
Most elengeded az igen kényszerét. Megengeded magadnak, hogy a nem megjelenjen benned. Nem akarod elfogadni, nem akarod, hogy szenvedés érjen. Nézed és nézed magadban a felbukkanó nemet.
Könnyebbség hullámzik át lelkeden. Engeded, hogy szíved azt érezze, amit akar. Nem kényszeríted rá akaratodat, csak lágyan, megértően figyeled.
Szabadnak érzed magad, hisz Isten is megengedi, hogy nemet mondj. Nem akarod elengedni fájdalmaidat. Nem akarod hagyni, hogy minden rossz a feledés homályába tűnjön. Engeded, hogy a „nem akarom” kifejezze magát a szívedben.
Állsz a fényben és figyeled, hogyan könnyebbül meg a szíved. Engeded, hogy az összes nem megjelenjen benned. Felsorakoznak, mintha csak egy színdarab szereplői lennének, és te csak figyeled a nézők sorából, míg el nem játsszák a maguk szerepét.
Átadva üzenetüket, meghajolnak előtted és leveszik magukra öltött kellékeiket. Megannyi különféle nem mind egy helyen, a te szívedben. Apró kis energiaminták. Hullámzó, kanyargó örvények.
Boldog vagy attól, hogy letetted a harcot. Igent mondtál az összes elfojtott nemre. Nem viszed ki őket a világba, hiszen csak neked játszottak.
Megértés fénye száll szívedre, elmédre. A békéért nem lehet harcolni. A béke születik – a szív mélyéből.
Igen ‒ olykor fájdalmat és békétlenséget tapasztalsz. Igen ‒ olykor-olykor nem születik benned. Mégis igent tudsz mondani mindre. Engeded, hogy legyenek.
Újra bekúszik a gondolataidba a miért, de most lágyan elengeded. A szív nem kérdez, csak ölel. Átöleli az igent, a nemet és a miérteket is. Pont ugyanazzal a szeretettel. Önmagával borítja be, hogy megszülethessen az új igen, amely minden korábbi igent, nemet és miértet egybefűz.
Igent mondasz újra és újra. De ez már nem a tehetetlenség és az akarat igenje, hanem a szereteté, ami nem tud mást tenni, csak szerető módon ölel.
